Rorschach teszt

ÁllításokIII.
Valami nagyon fura virág különböző színű levelekkel meg szirmokkal.
Ez egy kiterített állatbőr, amiket a kandalló elé szoktak rakni.
Mintha két lábón álló medvék pacsiznának egyet
Mintha egy gyerek megpróbált volna színeket összekeverni és csak próbálgatja a festést először

Forrás:

Kategória: M (Mensch = ember) Ezt a jelet kapja minden olyan válasz, amelyben ember (vagy akár gyerek) szerepel. Kritériumok: Egész embernek kell lennie. Ha a válaszban több ember szerepel, akkor is csak egyszer tesszük ki az M jelet. A vizsgált személy-nek az az élménye van, hogy élő embert lát (akkor is, ha történelmi figurát), nem pedig festményt, szobrot stb. A transzcendentális figurákat (például angyal), mesefigurákat nem M- mel jelöljük. Kategória: (M) Zárójeles M-nek jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben emberi alakot viselő nem ember figurák fordulnak elő: angyal, ördög, boszorkány, törpe, óriás stb. Kategória: Md (Mensch-Detail = ember-részlet) Azok a válaszok kapják ezt a jelet, amelyekben emberi testrészek szerepelnek, például fej, nyak, törzs, kar, kéz, láb, has, derék, hát stb. Md-t jelölünk akkor is, ha az emberi testnek egy nagyobb részéről van szó, például „egy ember derékig". Az emberi belső szerveket és csontokat, valamint a nemi szerveket és a nemi élettel összefüggő zónákat (anus, női mell) nem Md-nek, hanem anatómiai, illetőleg szexuális válasznak jelöljük (lásd ott). Nem Md a „Szem" válasz sem (lásd ott). Vigyázat! Ha a vizsgált személy egy areára embert mondott és utána felsorolja annak az embernek a testrészeit, akkor csak M-et jelölünk, Md-t nem. A testrészek felsorolását az ötödik oszlopban tüntetjük fel mint „részletezést" (lásd ott). Kategória: MdObj így jelöljük az emberi testrészek különféle pótlásait, a protéziseket, mint amilyen a fogsor, műláb, szemüveg, mankó stb. Kategória: T (Tier-Antwort = állat-válasz) Ezt a jelet minden olyan válasznál kitesszük, amelyben valamilyen állat szerepel, zoológiái rendre való tekintet nélkül. Tehát ha a válaszban „Medve", „Emlősállat", „Pók", „Bogár", „Hernyó", „Lepke", „Madár", „Sas", „Denevér" stb. fordul elő, T-jelet adunk. A papucsállatka éppen úgy T, mint az elefánt. A jelölési konvenció szerint a „kitömött állat" és a viszonylag gyakori „kiterített állatbőr" válaszok is T jelet kapnak. Nem jelöljük viszont T-nek a mesebeli vagy mesében szereplő állatokat, a sárkány, griffmadár stb. válaszokat. Ezeket a mitológiai válaszok körébe soroljuk (lásd ott). Kategória: Td (Tier-Detail = állat-részlet) így jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben állat testrészei fordulnak elő. Ugyanazok a megszorítások érvényesek, mint az Md válaszoknál: az állat bel ső szervei vagy csontjai az anatómiai válaszok körébe tartoznak, az állati nemi szervek a szexuális válaszok csoportjába. Az Md-hez hasonlóan Td-t is csak akkor jelölhetünk, ha az egész állatot a vizsgált személy még nem mondta. T-válasz után az állat testrészeinek a felsorolását a tartalom oszlopában nem jelöljük. Kategória: Myth Mitológiai alakok, motívumok, utalások, mesefigurák stb. Példák: „Szfinx", „Szárnyas oroszlán", „Angyal"; X. c (1) „Ikarusz szárnyakkal"; VII. c „A pokol kapuja"; IV. „Csizmás Kandúr". A legtöbb Myth-válasz két tartalmi jelet kap. Az „Angyal" például (M) és Myth. A „Kacsalábon forgó kastély" Myth és Archit (architektúra, lásd ott). Kategória: Szörny így jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben félelmes emberi figura szerepel. Kritériuma, hogy a vizsgált személy vagy kimondja a szörny, szörnyeteg megjelölést, vagy olyan megjelölést ad, amely a közgondolkodásban kimeríti a félelmes szörnyeteget. Ezt a választ legtöbbször a IV. táblán kapjuk, például „Óriás szörnyeteg", vagy „Valami gorillaféle szörnyeteg", „Óriás, szőrös majom", „King-Kong". Kategória: Anat Anatómiai válaszok: embernek vagy állatnak a belső szerve, csontváza, csontozata. Gyakoribb Anat-válaszok: „Medence" (II. táblán), „Gerinc, bordák" (I., VIII), „Vese", „Tüdő" stb. „Egy állat belső szervei", „Kép egy orvosi könyvből", „Sejttenyészet". Kategória: Rtg így jelöljük a „Röntgenfelvétel"-válaszokat, pl.: „Röntgenkép", „Mellkasröntgen", „Belső szervezet röntgenképe". Ha a vizsgált személy a válaszában pontosan megjelöli, hogy melyik szervnek a röntgenfelvételére emlékezteti őt a folt, akkor a Rtg mellett az Anat jelet is kitesszük. Például: I. „Röntgenkép a keresztcsigolyákról" - Rtg és Anat. Kategória: Vér így jelölünk minden olyan választ, amelyben vér fordul elő, tekintet nélkül arra, hogy a vizsgált személy milyen színű foltra adta, s hogy más tartalommal párosította-e. Ilyenféle válaszoknál írjuk ki a „vér" tartalmat: „Vérfolt", „Véres ujjlenyomat". A vér- válaszokban gyakran több jel szerepel. Például: II. b „Vérző medve" T és Vér. VIII. (2) „Véres ing. Vér és Ruha" (lásd ott). Kategória: Szex így jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben explicit formában jelenik meg a szexuális tartalom. Idetartoznak a nemi szervek, a nemi aktus, a menstruáció (Szex és Vér), méhszáj, petefészek (Szex és Anat). Szex-nek jelöljük az anális válaszokat, a „Mellbimbót", gyerekjegyzőkönyvben a „Cicit". Kategória: Obj (Objekt-Antwort = tárgy-válasz) Azokat a válaszokat jelöljük így, amelyekben tárgyak fordulnak elő. Példák: X. (16) „Harapófogó", II. (4) „Gépalkatrész", VII. „Fogaskerék", X. c (3) „Tölcsér", IX. (16) „Rúd", II. (17) „Búgócsiga". Nem ezt a jelet kapják a járművek, szobrok, ruhadarabok; ezeknek külön jelük van. (A játék autó azonban Obj-válasz, mint minden játék tárgy.) Az Obj gyakran szerepel más tartalmakkal együtt. Például: III. „Emberek kosarat fognak" - M és Obj. Kategória: Mát (Matéria) így jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben utalás van arra, hogy az észlelt tárgynak mi az anyaga. Mat-tal jelöljük azokat a válaszokat is, amelyekben az észlelt tartalom valamilyen megmunkálható anyag egy darabja, tömbje. Példák: VI. (15) „Réz gyertyatartó" - Obj és Mát. II. (17) „Lámpaüveg" - Obj és Mát. VE. „Széndarabok" vagy „Szőrme" - mindkettő a harmadik oszlopban az Obj mellett Mát jelet is kap. A Mát nagyon gyakran fordul elő egy más tartalmi csoporttal, az Amorf tartalommal együtt (lásd ott), olyan esetekben, amikor maga az anyag nem tárggyá feldolgozott állapotban jelenik meg. Például: „Vas" - ez a válasz Mát és Amorf jelet kap. De V. „Vasutasjelvény vasból" - ez a válasz Mát és Obj jelet kap. A „Kő" válaszokat nem jelöljük Mat-tal (lásd ott). Kategória: Jármű Ezt a jelet adjuk a repülőgép-, autó-, vonat-, hajó- és kerékpár-válaszokra. Csak olyankor jelöljük, amikor a vizsgált személy valóságos működő járműre utal. Nem kapják ezt a jelet a játék járművek, a járműről készült rajzok. Ez utóbbiaknak a jele Obj, ill. Illusztráció (lásd ott). Kategória: Archit (Architektúra = építmény-válasz) Olyankor adjuk, amikor a tartalom valóságos, építményként használható, felépített architektúrára vonatkozik: „Ház", „Torony", „Világítótorony", „Vár". A templom két tartalmi jelet kap: Archit és Sacrum. Mindenfajta „rom" a harmadik oszlopban Archit; Nem kapják ezt a jelet a játék házak, rajzolt építmények vagy építményeket ábrázoló dísztárgyak. (Ez utóbbiakat Obj mellett Orn-nak, azaz ornamensnek is jelöljük, lásd ott.) Kategória: Ruha Abban az esetben írjuk ki, ha a válasz tartalmában emberi öltözet fordul elő, akár a viselőjével együtt említve (ember ruhában), akár önmagában (cipő). Nem kell, hogy a vizsgált személy egész öltözetet vagy nagyobb ruhadarabot említsen. Az „Öltözködési kellékek" is ezt a jelet kapják (például öv, szalag). Akkor is „Ruhát" jelölünk, ha az emberi ruhadarabok állaton fordulnak elő (például IX. c „Elefántmama zöld boleróban). A „Ruha" jel ritkán áll egymagában a harmadik oszlopban, legtöbbször M- válasz mellett második, de például a „Mikulás süvegben" válaszban az (M) és a Myth mellett a harmadik tai Példák: III. „Két pincér frakkban" I. (1) „Nő, csatos öv a derekán" IX. c (13)„Két középkori lovag térdel, vértben, sisakban vannak" Kategória: Álarc Ha egy válaszban explicite álarc (maszk) fordul elő, ezt a tartalom oszlopában jelöljük. Az álarcválaszoknak három változatát különítjük el, ezeket ÁI-, ÁII-, ÁIII-nak jelöljük. Al Kategória: ÁI A vizsgált személy szemben (en face) látja az egész arcot, álarcban. Areájukat tekintve ezek Gzw vagy DzwG válaszok, mert az álarcszerűséget a száj és a szem kivágott részei adják. Leggyakrabban az I., II. és VIII. táblán fordul elő. Al Kategória: ÁII Profilban látott arc, álarcban. Legtöbbször FHd vagy F(Fb) válaszok, mert az álarcszerűséget az árnyékolás adja. Például: VII. (2) részlet. Még gyakoribb az Áll válasz Dd-ben látott arcoknál, pl. a IV. (20), VIII. (4) foltban. Al Kategória: ÁIII Jelmezes, álarcos figurák Példák: IX. (1) Két alak jelmezben, integetnek D B+ M Áffl VII. c Két hölgy rokokó jelmezben G B+ M táncol ÁII I (Az ÁIII mellett a ruhát külön nem írjuk ki.) Kategória: Táj Ezt a tartalmi jegyet a következő típusú válaszokra adjuk: Tagolatlan, foltszerű tájmegnevezések: rét, mező, erdő. Magasból (repülőgépről, hegy tetejéről) nézett táj. A foltból és a háttérből mélységben, perspektivikusan kidolgozott tájkép. Példák: II. Egy tisztás (17), erdő veszi körül Dzw FHd+ Táj (1) középen egy fasor vezet egy kis toronyhoz (4) Archit Árnyékolásból kidolgozott tájak, rendszerint kis részletek Példák: IX. b (16)Falu a folyó partján, tornyok házak, a falu mögött az erdő Archit Ha a vizsgált személy egy tájnak csupán egyetlen elemét nevezi meg, akkor sok esetben nem tájat jelölünk, hanem magát a megadott tájelemet; hegyet, sziklát, fát, folyót (lásd a hegy, víz stb. válaszoknál). Ha több ilyen elem van, akkor ezek jelölése mellett a „Táj" jelzést is kitesszük. Kategória: Pfl (Pflanze = növény) Virágok, fák, növények tartalmi jele. Ha a vizsgált személy növények részeit említi (levelet, gyökeret, szirmot, fatörzset, ágat stb.), akkor is Pfl jelet adunk. Ha a táj elemeként elkülöníthető fa vagy bokor fordul elő, a Pfl jelet is kitesszük. (Erdő, mező, rét - nem Pfl!) Példák: Domboldal, fenyőfával + Táj Füves tisztás, a végén lombos fa + Táj Lepréselt virág (A préselt virág, a korhadt vagy kivágott fa, tehát az elpusztult növények is Pfl jelet kapnak.) Kategória: Asztr (A görög asztron = csillag szó rövidítése) így jelöljük azokat a válaszokat, amelyekben égitestek (Nap, Hold, csillag) szerepelnek. Idesorolhatunk néhány olyan égi jelenséget is, mint villám és sarki fény. Kategória: Sacrum (Szentség) Az olyan válaszok, amelyekben valamilyen vallási motívum is előfordul, ezt a tartalmi jelet is kapják. Ilyen válaszok: indián totem, kereszt, glória stb. Minden templom két tartalmi jelet kap: Archit és Sacrum. Bibliai figurák, papok az M, ill. (M) mellett Sacrum jelet kapnak. A vallási vonatkozású cselekvés (például „imádkozik") szintén Sacrum. Ezt a jelet tehát minden olyan esetben kitesszük, amikor a képzetáramlásban megjelenik egy vallási - a szentség kategóriáját implikáló - motívum, tekintet nélkül arra, hogy milyen vallásra vonatkozik és milyen kontextusban fordul elő. Kategória: Felhő Ha a válasz felhőt is tartalmaz, ezt külön kiírjuk. Kategória: Füst Ezt a viszonylag ritkán előforduló tartalmat külön kiírjuk. Kategória: Hegy Ha a válaszban a hegyképzet explicite előfordul, külön kiírjuk (a „dombot" viszont Tájnak jelöljük.) Kategória: Szikla Ha a vizsgált személy sziklát mond, ezt is külön kiírjuk a tartalom oszlopában. Kategória: Tűz Minden olyan esetben kiírjuk, amikor a válaszban tűz szerepel. De nem a „tűz" szó a lényeg, hanem a tűz képzete, tehát ilyenféle válaszoknál is jelöljük: Medve, ég a talpa Tűz Égő csipkebokor Tűz Sacrum Kategória: Víz így jelölünk minden olyan választ, amelynek tartalmában a víz képzete bármilyen vonatkozásban előfordul: ha a válaszban víz, folyó, tó, tenger, eső szerepel; ha a vizsgált személy kimondja a víz szót valamilyen összetételben, ill. jelzőként. Példák: „Vízinövények" „Víziállat" Nem jelölünk azonban vizet a válaszban, ha a víz (illetve tenger, tó stb.) szó nincs kimondva. így például „Polip" nem Víz! Éppen így nem jelölünk vizet a X. (10) résznél, ha a vizsgált személy „korallt" mond. Ennek a válasznak a jele. Kategória: Jég Minden olyan válasznál kiírjuk, amelyben a jég, hó, fagy képzet szerepel. Példák: Jéghegy Befagyott tó Havas kereszt Sacrum Befagyott tó a Sarkvidéken Kategória: Expl (Explozió = robbanás-válaszok) Ezt a jelet minden olyan esetben kiírjuk a harmadik oszlopban, amikor a válaszban robbanás (bánya-, bomba-, atomrobbanás stb.) vagy vulkánkitörés szerepel. Kategória: Térkép Mindenképpen kiírjuk, ha a vizsgált személy kimondja a „térkép" szót (pl. Afrika térképe, földtani térkép stb.). Kiírjuk továbbá akkor is, amikor a válasz nem tartalmazza ugyan a „térkép" szót, de szemléletesen térképszerű. Példák: Szigetek a tengerben Kategória: Geom (Geometriai válaszok) Vonal, háromszög, kör, négyzet, ötszög stb. Kategória: Om (Omamentisch = díszítőelemek) így jelöljük azokat a válaszokat, amelyeknek tartalmában díszítőelemek, díszí- tőmotívumok fordulnak elő, ill. a díszítés képzete valamilyen módon hangsúlyt kap. Példák: Díszítőminta egy díványpámán Tulipános díszítés Díszesen faragott kapu Kategória: Jel Minden olyan választ, amely jelet, jelszerűen felfogott szemléleti anyagot tartalmaz, a harmadik oszlopban „Jelnek" jelöljük. Ilyenek a betűk, a számok. Példák: A betű Zérus KRESZ-jel Kategória: Festmény Ezt a jelet alkalmazzuk, ha a vizsgált személy kifejezésre juttatja, hogy a foltot festménynek tekinti; az, hogy közli-e, hogy mit ábrázol vagy nem, nem befolyásolja a tartalmi jelölést. Kategória: Illusztráció Olyan esetekben írjuk ki, amikor a vizsgált személy a foltot valamilyen szöveghez készült rajznak, ábrának tekinti. Például: II. vagy III. „Táncmulatság plakátja". Viszonylag gyakori az „Anatómiai ábra" válasz; ilyenkor a tartalom oszlopába Anat és Illusztráció kerül. Olyan válaszoknál, mint X. „Mesekönyv" szintén Illusztrációt jelölünk a tartalom oszlopában. Kategória: Szobor Ha a vizsgált személy egy foltot elsődlegesen szoborként észlelt, a tartalomban csak a „Szobor" jelet tüntetjük fel. Ha elsődlegesen embert lát, és ezután teszi hozzá, hogy „szobor", akkor M-et és utána „Szobor"-t jelölünk. (A lezajlott élettelení- tési folyamatot az ötödik oszlopban tüntetjük fel.) Példák: Két szobor, nőket ábrázol Ülő ember, szobor egy vadászlak előtt Kategória: Karikatúra Ha a vizsgált személy kifejezésre juttatja, hogy a foltok karikatúrák, ezt a tartalom oszlopában külön feltüntetjük. Kategória: Szcéna (Jelenet) Jelölésének kritériumai a következők: A válaszban több személy szerepel. A személyeket és az egyéb elemeket (táj, háttér, tárgyak) történés, cselekvés kapcsolja össze. A válasz szövegezése a dramatizálás, a színpadiasság felé tendál; a moz- galmasság szavakban is kifejezésre jut. Az összetett jelleg nemcsak a foltok szimmetrikus voltából fakad. Jelenet-válasz a DGkomb és a Dd válaszoknál gyakori. Nincs olyan válasz, amelynek tartalmát egyedül ezzel a jellel jelölhetnénk; a történés egyes elemei külön megkapják a saját tartalmi jelüket; a „Szcéna" az elemek cselekvéses összekapcsolásának összefoglaló jele. Példák: Óriási falhkus totem egy dombon, két bennszülött őrködik, mert ellenséges indiánok kapaszkodnak fel Egy néni hajánál fogva rángat egy gyereket Egy bácsi Szcéna húzza vissza a nénit, hogy ne bántsa a gyereket Kategória: Ennivaló Ha a vizsgált személy bármilyen emberi táplálékról tesz említést, azt a tartalomban feltüntetjük. Például: „libacomb nyárson", „püspökfalat", „savanyúcukor", „uborka". Olyan tartalmakat, mint alma, citrom, cseresznye a válasz megfogalmazása, esetleg a jegyzőkönyv egész tendenciája alapján jelölünk „Ennivaló"-nak vagy Pfl-nek, néha mindkettőnek. Takarmányt is jelölhetünk „Ennivaló"-nak, ha a szöveg erre utal. Példát X. Szép cseresznye Piros alma Ananászkrém Kutya, nagy darab süveg cukrot szopogat Kategória: Szimbólum Ritka tartalom. Kritériuma az, hogy a vizsgált személy a válaszát szimbólumnak tekinti. A jelentésadást a jelképezés élménye kíséri: a vizsgált személy tudja, hogy az, amit lát, a mondott tartalomnak nem képe, hanem jelképe. Ezt a tartalmi jelet akkor adjuk, ha az a benyomásunk, hogy a vizsgált személy a tartalmat nem ábrázolva látja, hanem szimbolizálva, ill. allegorikusán. Példák: Ez az elkárhozás a vércsoportokat ábrázolhatja A rossz jelképe a szépség, megdicsőülés Ebben a válaszban azért jelölünk B determinánst, mert a figurák hézagki- töltéssel jöttek létre; a (10) és (3) között a vizsgált személy kitöltötte a fehér foltot. Kategória: Absztrakt így jelöljük azokat az elvonatkoztatott válaszokat, amelyeknek tartalma a szem- léletes megfelelés igénye nélkül függ össze a folttal. Az összefüggés olyan laza, hogy a determinánst egyes esetekben nem is tudjuk jelölni. A válasz formalizálása az areára és az absztrakt tartalom megállapítására szorítkozik. Példák: A végtelen Az élet értelme (mert színes és változatos) Valamilyen árvára emlékeztet (mert olyan elhagyatott) A négy égtáj Négy évszak (U. t.: magyarázatot nem ad, mind a négy évszakot ugyanott mutatja) Magasságra hasonlít Kategória: Szem Ha a vizsgált személy embernek vagy állatnak a szeméről tesz említést, akár önálló válaszként, akár részletezés során, ezt a harmadik oszlopban külön feltüntetjük. Példák: Medve lépeget a sziklán Itt a farka, ez a szeme Szem (3) Madárijesztő, két karját mozgatja a szél (mutatja), bajusza, szeme Kategória: Tor Ha a vizsgált személy hegyes, szúrásra vagy fegyverként is használható tárgyat említ, ezt a harmadik oszlopban a konvenció szerint a „Tőr" szóval tüntetjük fel. A kés, kard, tőr, lándzsa választ mindenképpen így jelöljük, és ezt a jelet kapja a „Hegyes szerszám" stb. típusú válasz is. Az olló, szeg, kalapács csak akkor „Tőr", ha a válasz valamiképpen utal arra, hogy „Hegye van", „Szúrni lehet vele" Példák: Két lovag párbajozik. Szépen faragott kés Kategória: Sár Ezzel a szóval jelölünk minden olyan választ, amelyben a „Sár", „Piszok", „Mocsár" szerepel. Példák: Sáros csizma Egy lepke, látni, hogy belefulladt a sárba Maszatos folt, valakinek az ujjlenyomata Kategória: Szakadék Ha a vizsgált személy szakadékról vagy szakadékot implikáló meredek hegyoldalról tesz említést, ezt tartalomként feltüntetjük: Két turista támogatja egymást a hegyoldalban, nehogy lezuhanjanak Kategória: Kő Ha a válaszban kő,,kőzet, kavics, cseppkő, márvány szerepel, azt a harmadik oszlopban jelöljük. Kategória: Amorf így jelöljük a formátlan, meghatározott körvonalat nem implikáló, mégis tartalomhoz kötött válaszokat, amennyiben más, határozottabb csoportba nem sorolhatók. A „Folt", „Pacni", „Föld", „Sötétség", „Gáz", „Lenyomat" válaszok Amorf jelzést kapnak a harmadik oszlopban. Példák: Folt Mérges gáz Négy fehér pacni Kategória: Szín Ha kizárólag egy vagy több színt mond a válasz. Ez a kategória csak egyedül alkalmazható a válaszra, más kategóriával nem vonható össze. Példák: Piros, ez is piros Három szín Színkollekció Fekete-fehér